Fogalmak
Amboni ima
Amboni ima: az áldozást követő hálaadó ekténia után a pap által az ambonon elmondott ima. A pap még egyszer könyörög benne az Egyház minden nagyobb, fontosabb szándékáért. Az Előre Megszentelt Adományok Liturgiájának végén más szövege van.
Ámin
Ámin: héber eredetű szó, jelentése: valóban, igazán, úgy van, úgy legyen! Ebben az értelemben zárja az imádságokat, a benne foglaltaknak megerősítéséül.
Analogion
Analogion: a szolea közelében felállított kis asztal. Erre helyezik az ünnep, vagy a templom védőszentjének ikonját, hogy a templomba jövők megcsókolhassák. Analogionnak nevezik azt az olvasóállványt is, amelyről a pap az evangéliumot olvassa.
Anaphora
Anaphora: az eucharisztikus kánon neve. Az idők folyamán eleinte rögtönözték, majd a sokféle anaphora közül egyházunkban kettő maradt állandó használatban: Aranyszájú szent Jánosé és Nagy szent Vazulé illetve néhány helyen szent Jakab apostolé. Tartalmának lényege: hálaadás Isten teremtő és üdvözítő…
Antidoron
Antidoron: (viszontajándék) azoknak a proszforáknak megmaradt része, amelyből a Liturgiához szükséges kenyér-részeket kivágták. Minden Liturgia végén kiosztásra kerül.
