Fogalmak
Tetrapod
Tetrapod: négylábú asztal, amelyet egyes szertartásoknál (pl. esketés, litia, kereszthódolás) használnak. Ilyenkor a szertartáshoz szükséges szent tárgyakat helyezik rá. Sok helyen analogion hiányában a tetrapodra teszik a templom védőszentjének vagy az ünnepnek ikonját is.
Thalasszidion
Thalasszidion: a szentély apszisának falában levő lyuk, amelybe a már használatra alkalmatlan és éppen ezért elégetett szent ruhák és hasonló tárgyak hamuját öntik, hogy azt megvédjék minden tiszteletlenségtől.
Tömjén
Tömjén: egy bizonyos fajtájú fának a gyantája, amely tűzparázson elégve fölfelé szálló, kellemes illatú füstöt ad. Az ég felé szálló imát és áldozatot jelképezi. Már az ószövetségi időkben is használták. A keresztény egyház csak az üldözések megszűnése után kezdte alkalmazni,…
Tömjénezés
Tömjénezés: az az istentiszteleti cselekmény, amelyben a szertartást végző pap vagy az egész templomban, vagy csak a szentélyben jó illatú tömjénfüsttel illatosítja be a levegőt. Előképe a mindennap bemutatott ószövetségi tömjénáldozat. A tömjénezést sok istentiszteletnél használják, főleg az Evangélium olvasásával…
