Kedves testvérek!
Ma üljük a Szent Kereszt világraszóló felmagasztalását. Rendben, de mit is jelent ez? Kezdjük egy kis történeti összefoglalóval:
Az Egyház ezt az ünnepet az Úr Keresztjének megtalálásának emlékére rendelte el. Mert miután Nagy Konstanin császár a Kereszt jelével Milviusznál győzelmet aratott, édesanyját Szent Ilonát Jeruzsálembe küldte, hogy keresse meg magát a Keresztet, és tisztítsa meg a szent helyet, vagyis a Szent Sírt és a Golgotát a pogány szennytől (ui. arra helyre az antikrisztusi császárok Zeusz templomot és más szörnyűséget emeltek, hogy még az emlékét is eltöröljék Krisztus megváltó halálának és dicsőséges feltámadásának).
Egy öreg zsidó segítségével meg is lelték a kereszteket és csodák sorozatával sikerült kiválasztani az Úr Keresztjét a latrok keresztjei közül. Betegek gyógyultak meg és halottak támadtak fel. Ennek hírére tömegek jeletek meg, hogy lássák és csókolják a Szent Keresztet, de a nagy tömeg miatt nem férhettek hozzá. Ezért Makáriosz pátriárka felemelte magasba a Keresztet, hogy mindenki láthassa. Ennek a megható pillanatnak állít emléket a mai nappal az Egyház.