Testvérek!
A mai napot húshagyó vasárnapnak hívják, a böjti felkészülés jegyében, de nevezik az utolsó ítélet vasárnapjának is, a mai evangélium alapján. Közelítsük meg ezt a napot ma, az ítélet felől. Hisz, ha szeretünk beszélni róla, ha nem, a végső megítéltetést élő ember el nem kerülheti.
Mi az utolsó ítélet?
Az evangélium szerint Isten egyszer pontot tesz az emberi történelemre és Krisztus visszatér, hogy méltó befejezést adjon világ földi eseményeinek. Az ítélet így az emberi-ség végső és nyilvános elszámoltatása; amelyet követően a jelen világrend megszűnik, a jó és a rossz pedig végképp kettéválik. Ekkor a bűn által megrontott teremtés összeomlik, és Isten a Szent Lélek erejében újjá alkotja a világot. Jézus második visszatérése tehát a teremtés betetőzése és egyben bírói aktus lesz, melynek időpontja olyan titok, mely magáig az ítéletig nem lesz felfedve még a mennybéli angyaloknak sem.
Melyek lesznek az ítélet szempontjai?
És ezzel el is érkeztünk a mai evangélium törzsanyagához. Az ítélet tárgya lesz minden gondolat, szó és cselekedet (a jók éppúgy, mint a rosszak), és minden mulasztás. Napvi-lágra kerülnek a szív legrejtettebb titkai is.
De pontosan miként?
Hiszen ezen a ponton ellentét látszik a Szentíráson belül is, többek között Szent Jakab és Szent Pál apostolok között. Ez igazából 2000 éves teológiai probléma. Ma pl. azt hallottuk, hogy az Úr a jó cselekedetek és az irgalmasság szempontjai szerint ítél, és úgy tűnik, mintha a vallás mellékes lenne. Jakab levele is ebbe az irányba mutat, amikor így tanít: „Az Atya szemében ez az igazi, tiszta világosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és özvegyeket…” Az Ó- és az Újszövetség számos módon támasztja ezt alá.
Máskor úgy tűnik, hogy egyedül a hit számít a cselekedetek mellőzhetőek az üdvösség feltételei közül. Ezt is számos igehely támogatja. Ezt ragadták meg a hajdan Luther és a követői, és az Apostol olykor ezt látszik alátámasztani: „Mi valljuk, hogy az ember a hit által válik igazzá, a törvény tetteitől függetlenül.”
Akkor most mi a fontos; a tételes hit vagy a jó cselekedet?
Szt. Ágoston adta meg a végső választ: Eszerint a két apostol látszólagos vitája nem több, mint hogy Pál azok ellen szól, akik a tetteik miatt mellőzik a hitet, Jakab pedig azok ellen, akik a tetteket feleslegesnek tartják az üdvösség esetében. Az egyik esetben a tettek nem érdemszerzők a hit nélkül, a másik esetben a hit meddő a tettek nélkül.
Hiszen ugyanaz a Krisztus tanítja azt is, hogy „aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik,” és azt is, hogy: „Nem mind, ki mondja nékem, Uram, Uram, megy be a Mennyek Országába, hanem, ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”
A Biblia tanítása, az apostolokig visszanyúló töretlen hagyomány és a keleti és nyugati atyák konszenzusa, hogy bár a kinyilatkoztatott igazságok puszta igaznak tartása, a belőle fakadó jó cselekedetek nélkül elégtelen az üdvösségre, a jó cselekedetek gyakorlása sem vezet el a mennybe a hit tudatos és szándékos elutasítása estén. Tehát sem az ateista agitátor, jóságos párttitkár, a társadalmi igazságosság harcosa, sem a képmutató, titkos bűnökben élő keresztény nem üdvözül, hacsak meg nem tér…
Innen nézve az üdvösség nem is olyan bonyolult: Hidd el, amit Isten kinyilatkoztat, és tedd meg, ami ebből szervesen következik.