Válasz: A püspökök az apostolok utódai, a papi hatalom teljes birtokosai. A papok az munkatársaik, akik a püspökök vezetése alatt részt kapnak az apostoli küldetésből.
Hivatkozás: 1Tim 3,1: Igaz beszéd ez: aki püspökségre vágyik, derék dolgot kíván. 1Tim 4,14:Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet a jövendölés alapján a presbiterek kézföltétele által kaptál. 1Tim 4,16: Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged. 1Tim 5,19: Presbiter ellen ne fogadj el vádat, csak két vagy három tanú vallomása alapján. 1Tim 5,22: A kezedet elhamarkodva fel ne tedd senkire, hogy ne legyen részed idegen bűnökben. Őrizd meg magadat tisztán. Tit 1,7: A püspöknek ugyanis, mint Isten intézőjének, feddhetetlennek kell lennie, nem kevélynek, nem haragosnak, nem iszákosnak, nem verekedőnek, nem rút haszonlesőnek, Tit 1,13: Ez a tanúságtétel igaz. Éppen azért fedd meg őket keményen, hogy egészségesek legyenek a hitben, Tit 3,10: Az eretnek embert egy-két intés után kerüld, 2Tim 1,6: Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmi ajándékát, amely kézrátételem által benned van. 2Tim 4,2: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Feddj, ints, buzdíts minden türelemmel és tudománnyal.
Gondolatok: Az első püspököket az apostolok hatalmazták fel, és ugyanazt a tevékenységet végeztették velük, melyet maguk is csináltak. Ezért nevezzük őket az apostolok utódainak. Eleinte nem alakult ki a pontos fogalmi különbség a papok és püspökök között, de maguk a szolgálatok és a különbségek léteztek. A püspökök és a papok egyazon apostoli hatalomban részesülnek, de nem egyforma mértékben. A püspök többlete a részegyházak vezetési joga és felelőssége. Ehhez kapja a papszentelés hatalmát. A pap és a püspök között ui. ez az egyetlen különbség, melyet semmilyen szükséghelyzet nem törölhet el. A püspökök sora folyamatos: mindig csak püspökök szenteltek püspököket. Ezt nevezzük apostoli folytonosságnak.