Válasz: Az angyalok emberi ésszel felfoghatatlanul nagy szellemi és fizikai hatalom birtokosai.
Hivatkozás: Jel 8,5: Az angyal fogta a tömjénezőt, tett bele az oltár tüzéből, és ledobta a földre. Akkor mennydörgés, zúgás, villámlás és nagy földrengés támadt. Jel 8,6: A hét angyal, akiknél a hét harsona volt, felkészült, hogy megfújja a harsonát. Jel 18,21: Egy erős angyal követ vett föl, olyat, mint egy nagy malomkő, a tengerbe dobta, és ezt mondta: »Ilyen erővel döntik le Babilont, azt a nagy várost, és többé már nem találják meg! Jel 19,10: Ekkor a lábához borultam, hogy imádjam őt, de ő így szólt hozzám: »Vigyázz, ne tedd ezt, mert a te szolgatársad vagyok, és testvéreidé, akiknél Jézus tanúságtétele van. Istent imádd, mert Jézus tanúságtétele a prófétálás lelke.« Tób 5,4: Tóbiás elment, hogy keressen valakit, aki elmegy vele Médiába és ismeri az utat. Kint találkozott Ráfael angyallal, előtte állt, de nem tudta, hogy Isten angyala. Tób 12,15: Én Ráfael vagyok, egy a hét szent angyal közül, akik készen állunk, hogy az Úr fönséges színe elé lépjünk.« Dán 3,49: Azarjával és társaival azonban leszállt az Úr angyala a kemencébe, és kiverte a tűz lángját a kemencéből. Dán 10,5: felemeltem szememet, és íme, egy gyolcsruhába öltözött férfit láttam. A derekát színarany övezte, Zak 2,7: Ekkor az az angyal, aki bennem beszélt, elindult, és egy másik angyal jött elébe, 1Kor 13,1: Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
Gondolatok: „Az angyalok képesek az anyagvilág erőit is mozgósítani céljaik érdekében, mégpedig sokkal nagyobb arányban, mint az ember. Több erőt, gazdagabb és meglepőbb kombinációkban tudnak alkalmazni. (…) Ám e hatalmuk nem korlátlan. Mindig bizonyos térre van korlátozva, és a teremtés vagy az igazi (önálló) csodatevés határáig nem jutnak el. (…) Az angyalok hatalma kiterjed az ember testi-lelki világára is. Az angyalok tudnak hatni nemcsak az ember testére, de a lélekre is. (…) Az angyalok ui. az anyagvilág fölötti hatalmuknál fogva tudnak hatni az emberi fantáziára, régi képzetek felidézése és újak megindítása által, amennyiben ti. megfelelő tárgyakat állítanak az érzékelés elé; és így közvetve az értelemre és az akaratra is hatnak; továbbá érzéki gerjedelmeket tudnak kelteni, és így közvetve befolyásolják az akaratot. Az angyalok látható megjelenése ezek értelmében lehetséges. (…) Képesek külső anyag igénybevétele nélkül is úgy hatni érzékeinkre, hogy testi jelenés gyanánt fogjuk föl” (Schütz. Dogm. I. 48.§ 3.b). Az angyalok a szellemi világban is képesek gondolataikat közölni. Az angyalok közlendőiket akarati elhatározással a megszólítotthoz igazítják. A megszólított pedig saját tudása és szókészlete segítségével megjeleníti az üzenetet. Ezért az angyalokat nem lehet félreérteni, mindenkihez saját nyelvükön és azon a szinten beszélnek, amit értenek. Gondolatainkat nem látják, de hatalmas pszichológiai tudásuk és tapasztalatuk alapján nagy biztonsággal képesek meghatározni gondolatainkat, hangulatunkat, jellemünket és jövőbeli tetteinket. Mivel a tapasztalati életből merítik az emberekre vonatkozó tudásukat, elméletileg és olykor gyakorlatilag is képesek a tévedésre. Olykor tanakodnak, fontolgatnak és terveiket változtatják. Az angyal képes vétkezni, de egyszeri akarati állásfoglalása már nem változik meg. Léte első pillanatában állást foglal, és eztán ez a döntés már változhatatlan. Oly nagy szellemi és lelki erő birtokosa, hogy a későbbi belátás vagy megbánás esetében nem értelmezhető. Az angyaloknak egymás felett is van hatalmuk. Hierarchiájukban a magasabban állók az alattuk állók fölött erővel bírnak; ezt a jó angyalok vezetésre, a démonok kínzásra használják.