Válasz: A bűnbeesés előtti ember a megszentelő kegyelem és az eredeti épség állapotában volt. Termé-szete nem volt bűnre hajló, mentes volt a halál kényszerétől, a szenvedéstől, és kiváló tudással bírt.[1]; Ps 8,6, ; ; ; ; ; ;
Hivatkozás: Róm 5,11: Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki által most elnyertük a kiengesztelődést. Ter 2,19: Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. – Ter 2,25: Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.
Ter 3,19: Arcod verejtékével edd kenyeredet,
míg vissza nem térsz a földbe,
amelyből vétettél,
– mert por vagy, és visszatérsz a porba!«
Bölcs 1,3: Az aljas gondolatok ugyanis eltávolítanak Istentől,
s a próbára tett hatalom megfeddi a balgákat.
Bölcs 2,22: Nem ismerik Isten titkait,
nem remélik a jóság bérét,
és nem tekintik a szeplőtelen lelkek jutalmát.
Sir 13,7: Ha rád szorul, megcsal, és mosolyogva biztat,
szépeket mond és kérdi: »Mire van szükséged?«
Gondolatok: Az első emberpár mentes volt az ún. rendetlen kívánságoktól: a bűnre való hajlamtól. Ez nem azt jelentette, hogy nem volt képes vétkezni, hiszen bűnbe esett, hanem azt, hogy saját természete nem vonzotta őt inkább a rossz, mint a jó felé. Ezért az ebben az állapotban nem követhetett el bocsánatos bűnt, hiszen minden egyes tettéről pontosan tudta, hogy az összhangban van-e Isten akaratával, továbbá természetének rosszra hajlása sem szolgálhatott még mentségül. Ezért nincs értelme feltenni a kérdést, hogy súlyos volt-e az első bűn. A halál kényszerétől való mentesség nem azonos a halhatatlansággal. Az első ember bűn nélkül is meghalhatott volna, ha az élettel összeegyeztethetetlen helyzetbe kerül. – A halál kényszerétől való mentesség azt jelenti, hogy az ember számára ismeretlen lett volna a természetes halál: az öregség és a betegség. Szt. Ágoston meghatározza, miben állt az emberi halhatatlanság adománya: az ember eredeti állapotában „képes nem meghalni – posse non mori” Az igazi halhatatlanság, hogy ti. valaki „nem képes meghalni – non posse mori,” csak Istenben van meg (Gen. lit. VI. 25,36). Az egyházatyák az ember szenvedésmentességét abban látták, hogy az első emberpárt a jelen lét nyomorúságai nem érték volna, hisz arra voltak hivatva, hogy a természettel és Istennel olyan harmóniában éljenek, hogy teljesen mentek legyenek a létharc küzdelmeitől. Az embernek nem kellett ösztöneivel sem küzdenie, hiszen a megszentelő kegyelem állapotában ösztönei teljesen értelme uralma alatt álltak, ezért önmagával sem kellett küszködnie Az első ember Istentől beléöntött tudása nagy volt, ám e tudása nem kizárólagosan ugyan, de elsősorban szellemi dolgokra terjedt ki. Ádám adott mindennek nevet, és a névadás a Biblia nyelvén az elnevezett dolog kimerítő ismeretét jelenti, ám ezt az ismeretet nem kell eltúlozni.