Válasz: Az egyetemes isteni üdvözítő akarat és az eleve elrendelés összefüggése Isten titka, melyről azonban biztosan állítjuk, hogy Isten jósága és igazságossága az alapja.
Hivatkozás: Mt 22,14: Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.« Mt 25,34: Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mt 25,41: Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ‘Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. 1Tim 2,4: aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. 1Pét 1,1: Péter, Jézus Krisztus apostola, a szórványban élő, választott jövevényeknek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Ázsiában és Bitíniában, Róm 2,2: Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan éri azokat, akik ilyeneket tesznek. Róm 8,29: Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Ef 1,3: Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Ez 18,3: Életemre mondom, én, az Úr Isten: Nem lesz számotokra többé közmondás ez a mondás Izraelben! Ez 33,11: Mondd nekik: Életemre mondom, én, az Úr Isten, nem akarom az istentelen halálát, hanem azt, hogy az istentelen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg igen gonosz útjaitokról! Akkor miért halnátok meg, Izrael háza? Ez 33,17: De néped fiai így szólnak: ‘Nem igazságos az Úr útja!’ – holott az ő útjuk igazságtalan! Ez 33,18: Mert ha az igaz eltávozik igazságától és gonoszságot követ el, emiatt hal meg; Bölcs 1,13: Hisz Isten nem alkotta a halált, és nem leli örömét az élők vesztén. Jer 31,30: hanem mindenki a saját bűne miatt hal meg; minden embernek, aki a savanyú szőlőt eszi, a saját foga vásik el.
Jn 12,40: »Vakká tette a szemüket
és megkeményítette szívüket,
hogy ne lássanak a szemükkel
és ne értsenek a szívükkel,
nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket«.
Gondolatok: Minden ember eleve az üdvösségre van rendelve. Ez Isten egyetemes üdvözítő akarata, mely távolról sem jelenti, hogy mindenki üdvözülni fog. Isten akarata itt ui. feltételes akarás. Isten üdvözítő terve csak annál realizálódik, aki együttműködik vele. Hasonlóan, mikor egy tanár így szól: „Azt akarom, hogy mindenki a legjobb jegyet kapja.” Ez sem jelenti azt, hogy minden diák jelest fog kapni, csak azt, hogy a tanáron nem fog múlni, hogy mindenki elsajátíthassa az anyagot és igazságos osztályzásban részesüljön. A példa annyiban sántít, hogy a tanár előre nem tudja biztosan, ki fog jelest kapni, míg Isten öröktől fogva ismeri az üdvözülőket. A végállapotot nem determinálja, hogy Isten mit tud róla, ui. az ember nem azért üdvözül vagy kárhozik el, mert Isten eleve tudja, hanem azért tudja Isten eleve az ember örök sorsát, mert azt is tudja, hogy ki fog jót vagy rosszat cselekedni. Istennek ez a tudása csalhatatlan, éppúgy, ahogy minden ember üdvösségét akaró örök elhatározása is megváltoztathatatlan. Ez a felfogás ellenkezik a hitújítás egyes felekezeteinek elképzelésével, melyek vallják, hogy Isten némelyeket öröktől fogva az üdvösségre rendel, míg másokat érdemeiktől függetlenül a kárhozatra szán. Ezt nevezzük eleve elvetésnek; míg magát az elméletet kettős predesztinációnak. Ez azonban torz istenképet alakít ki, és az emberi felelősség gyakorlati tagadása következtében elősegíti az erkölcsi könnyelműséget. Hisz mi értelme a jóra törekedni, ha az üdv és tettek kérdése már a születés előtt megváltoztathatatlanul elrendeltetett? Szerencsére a reformáció híveinek jóérzésű többsége ösztönös érzékkel az ortodox kegyelemtan szerint alakítja istenkapcsolatát és magánéletét. Kálvin elméleti követői az atyák közül Ágostonra hivatkoznak, aki a kérdéssel kapcsolatban valóban tett félreérthető kijelentéseket, ám figyelembe kell venni, hogy csak a túlzó optimista és a kizáróan az emberi szabadságot hangsúlyozó tévtannal (pelágiánizmus) szemben teszi. Kijelentéseit ebben összefüggésben kell értékelni. Szt. Ágoston ui. nem ír többet, mint hogy az eleve elrendelés „az isteni jótétemények előretudása és előrekészítése, melyek segítségével teljes biztonsággal üdvözülnek, akik üdvözülnek” (Don. pers 14,35). Maga is helyes értelemben fogta fel tehát az eleve elrendelést, csak épp az isteni akarat és az emberi szabadság összefüggéseit az eretnekellenes vita jegyében fejtette ki. Az e kérdéssel foglalkozó műveiben főleg a kegyelem ingyenességét és szükségességét akarta hangsúlyozni, olykor szónoki túlzással. De Istent nem tartotta igazságtalan zsarnoknak, hanem elismerte a kegyelem működésén túl az emberi felelősséget: „Isten jó, Isten igazságos; képes némelyeket üdvözíteni érdem nélkül, mert jó; de nincs mód benne, hogy valakit elkárhoztasson gonosz tettek nélkül, mert igazságos” (ContIul. III. 18,35). A Biblia beszél választottságról és valóban létezik egyeseknek adott kegyelmi többlet, de ez egyfelől nincs azok rovására, akik kevesebbet kapnak, másfelől némelyek választottsága inkább a mindenkinek szóló meghívottság folyománya. Azok a választottak, akik elfogadták a meghívást. Itt van ui. az ember felelőssége, és itt érhető nyomon az egyetemes üdvözítő akarata: mindenki meghívott, noha nem mindenki választott. Ha pedig azt mondjuk, hogy az elvetés és a kárhozat nem történhetik Isten valamelyes akarata nélkül, az is igaz: Isten tudja és „akarja” is annak kárhozatát, aki egész életével a pokol mellett döntött. Isten ui. előre tudja a jövendő emberi célokat, tetteket és indítékokat, de a feltételesen bekövetkező lehetőségeket is.