Válasz: A halál után a lélek Isten színe elé kerül, aki megítéli.
Hivatkozás: Lk 23,42: Aztán így szólt: »Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.« Sir 11,26: Ne mondd: »Van nekem elég!« és: »Miféle baj érhetne ezután?« 2Kor 5,6: Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben élünk, távol járunk az Úrtól, Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé. Préd 3,17: Azt mondtam magamban: »Az igazat is, a bűnöst is megítéli Isten, mivel mindennek eljön később az ideje.«
Gondolatok: Az apostoli atyák meg voltak győződve, hogy a vértanúk rögtön üdvözülnek, de arról is, hogy az istenetlenek azonnal elkárhoznak. Így tanított Római Szt. Kelemen (Clem. Rom. 5,4), AntióchiaiSzt. Ignác (Rom 2,1; 4,1), Szt. Jusztinusz (Dial. 80), Szt. Polikárp (Phil. 9,2) és Tertullián is (Anima 55; Resurr. 17,43). Habozás csak a bűnbánókkal kapcsolatban volt, és ez Szt. Ciprián idejére tisztult le (Mort. 26). Aranyszájú Szt. János, Nazianszi és NüsszaiSzt. Gergely is így tanítottak (InBer. et Pr. 3, Or 7, 21; M 46, 869). Ugyanakkor okunk van feltételezni, hogy az emberi lélek a halál után néhány napig ebben a világban marad, és meglátogathat földi helyeket, amelyekhez életében kötődött. Majd a negyedik naptól különféle megmérettetések (ún. égi vámok) elé kell állnia. Ez azonban nem kötelező tétel, csupán különféle magánkinyilatkoztatások, egyházatyák szórványos, nem konszenzusjellegű megnyilatkozásai és az egyetemes emberi tapasztalat alapján kialakított egyházi közvélekedés, amely koronként és joghatóságonként különböző erővel jelent meg.