Válasz: Seolnak nevezzük a halál után közbeeső állapotot. A pokol tornáca az a hely, ahol a Krisztus előtti igazak lelkei voltak Jézus pokolra szállása előtt.
Hivatkozás: Lk 23,42: Aztán így szólt: »Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.« Sir 11,26: Ne mondd: »Van nekem elég!« és: »Miféle baj érhetne ezután?« Zsid 9,26: különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. 2Kor 5,6: Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben élünk, távol járunk az Úrtól,
Gondolatok: A halál után a túlvilági állapotok nem minden vonatkozásban véglegesek, hisz vannak, akik a Seolba (pokol tornáca, Hédesz) jutnak; ill. az üdvözültek és kárhozottak az utolsó ítéletig nélkülözik a testi feltámadást. Az ortodox egyház vélelmez egy közbeeső állapotot a halál után, de tartózkodik attól, hogy azt pontosan körülírja, hogy ne mossa össze a menny és a pokol kettős sorsa közötti különbséget; ez a tanítás a halottakért szóló imádság hatásosságának szilárd meggyőződésével párosul, amely állandó jellemvonása mind a keleti, mind a nyugati liturgiáknak. A purgatórium tanától, melynek mai (katolikus) jelentésétől, vagyis annak világos és jogászias meghatározásától az ortodoxia elzárkózik, Dialógus Szt. Gergely pápától származik, de az ő értelmezésében ez még a Seollal rokon. Eszerint akik nincsenek Istentől elszakadva, de „menyegzős köntösük még nem tiszta” a mennyei lakomához, azok a magányos lelkek közbenső állapotába (Seol) kerülnek, ahol lelkiismereti kínokat szenvednek el. Ebből az állapotból halotti eucharisztikus liturgiák, alamizsna, imádságok és egyéb Istennek tetsző cselekmények segíthetik a szabadulását, amennyiben ezek Istent arra bírják, hogy az elhunyt gyötrelmeinek könyörületből véget vessen. Erről azonban nem tudunk semmit, inkább következtetünk rá, és távol áll az ortodox hittől, hogy Istent valamelyest is kényszeríthessük pl. a búcsúk gyakorlata által.