175. KI SZOLGÁLTATHATJA KI A BÉRMÁLÁS SZENTSÉGÉT?

Válasz: A bérmálás rendes kiszolgáltatója a püspök és minden pap.

Hivatkozás: Apcsel 8,5: Így jutott el Fülöp Szamaria városába, és hirdette nekik Krisztust. Apcsel 19,5: Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében.

Gondolatok: A bérmálást (akárcsak a keresztséget) hajdan kizárólag a püspök szolgáltatta ki, méghozzá a keresztséggel együtt. Amikor már nem tudott minden keresztségi szertartást elvégezni, a papok kezdtek keresztelni. Itt vált ketté a bizánci és a római szokás. Míg keleten továbbra is együtt szolgáltatták ki a bérmálást, addig nyugaton maradt a püspök hatáskörében, ezért kiszolgáltatása elszakadt a keresztségtől. Róma a szentség történeti hátterét vizsgálva úgy döntött, hogy hacsak lehetséges a püspök kiszolgáltassa ki a szentséget, mivel elsődlegesen övé a kiszolgáltató hatalom és a kiszolgáltatás joga. Ez a bizánci hagyományban is kimutatható, ui. a pap csak a püspök által megáldott olajjal bérmálhat, tehát a pap itt is függ a püspöktől. A bérmálási hatalom a papnál is megvan, de isteni és egyházi rendelkezés folytán nem tud érvényesülni, amíg a krisztusi hatalom birtokosa fel nem szabadítja. Róma és Kelet a kezdetektől így gondolkodott, úgy Aranyszájú Szt. János, mint a zsinati és más egyházi iratok (Act. hom. 18,3. Const. Ap. 2,32; Con. El. C. 38,77; Didas. III.12,2). Bizonyos mértékben tehát a római szokás is tolerálható.

Tags: No tags

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *