Válasz: Az egyházi rend az a szentség, amelyben Isten az erre kiválasztott férfiakat eltörölhetetlen jeggyel jelöli meg, és különleges módon részesíti Krisztus papságában.
Hivatkozás: Lk 6,12: Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Lk 22,10: Azt felelte nekik: »Ha bementek a városba, találkoztok egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, Mt 10,1: Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Mt 16,18: Én pedig mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Jn 20,23: Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.« 1 Tim 3,1: Igaz beszéd ez: aki püspökségre vágyik, derék dolgot kíván. 1 Tim 4,14: Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet a jövendölés alapján a presbiterek kézföltétele által kaptál. 1 Tim 4,16: Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged. 1 Tim 5,19: Presbiter ellen ne fogadj el vádat, csak két vagy három tanú vallomása alapján. 1 Tim 5,22: A kezedet elhamarkodva fel ne tedd senkire, hogy ne legyen részed idegen bűnökben. Őrizd meg magadat tisztán.
Gondolatok: Az újszövetségi papság krisztusi alapítás. Ezt a Szent Írás és a Hagyomány bizonyítja, bár némely felekezet ennek ellenére elvszerűen elveti. Az ellenvélemény arra alapoz ui., hogy a kereszténységben egy Áldozat és egy Pap van: Jézus, aki megszüntette az ószövetségi papságot. De az ortodox (ill. katolikus) álláspont, hogy az újszövetség papjai nem az ószövetség örökösei, legfeljebb csak szellemi értelemben, hanem Krisztus papságából részesednek azért, hogy egyetlen áldozatát megjelenítsék. Krisztus épp hogy nem szüntette meg a papságot, inkább kiterjesztette: minden keresztény részese Krisztus papságának. Ezt nevezzük általános papságnak. De Jézus akarata az volt, hogy ezen belül az elöljárók megkülönböztetett módon részesüljenek papságából a közösség javára. Ezt szolgálati papságnak nevezzük, melynek lényege, hogy a pap, mikor a szorosan vett papi tisztségét gyakorolja, nem csupán Krisztus nevében, de egyenesen Krisztus személyében cselekszik. Ezért mondhatja a pap a bűnbánónak: „én téged feloldozlak.” Ahogy az Úr sem azt mondta az apostoloknak, hogy azt mondják, ez Jézus teste, hanem „ez az én testem.” Az egyházatyák is (pl. Szt. Jusztinusz, Szt. Iréneusz és Ágoston), bár mélyen tisztelik az általános papságot (Dial. 116; Iren. IV. 8,3; De Civ. Dei XX. 10,25), megkülönböztetnek tőle egy más értelemben vett papságot, pl. Római Szt. Kelemen (Cl. Rom. 40,5), AntióchiaiSzt. Ignác (Tral. 3), Szt. Polikárp (5,3), Alexandriai Szt. Kelemen (Strom VI. 13,106) és Szt. Ciprián (Epist 57,5; 68), de a Didaché is (Did 15,1). Az atyák már a kétszázas évektől leírják a papszentelés szertartását is; pl. Ciprián: (Epist. 67,5) Euzébiusz: Euseb. (H.E. VII.1). NaziansziSzt. Gergely így ír: „A szónak az ereje a papot is fölségessé és tisztelendővé avatja; szemre az marad, aki volt; de láthatatlan erővel és kegyelemmel különbbé formált láthatatlan lelket hord keblében” (Or. inBapt. Chr. M 46,582). Ágoston kimutatja az általános és a szolgálati papság közötti azonosságot és különbséget, és tanítja, hogy a papság (miként a keresztség) eltörölhetetlen jegyet ad: „Mindkettő szentség, és mindkettő szenteléssel közlődik; egyik a keresztségben, a másik a papszentelésben. Ezért egyik sem ismételhető” (Ep. Pa. II.13).