Válasz: Az egyetlen egyházi rend három fokozatra oszlik: püspökségre (episcopatus), papságra (presbyteratus) és szerpapságra (diaconatus). Ezeken felül ismerjük az Egyház által létrehozott ún. kisebb rendeket, amelyek csupán szentelmények, nem szentségek, de a liturgikus szolgálatában fontos szolgálati, a papi rendhez vezető úton kiemelkedő előkészítő szerepük van.
Hivatkozás: 1Tim 4,16: Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged. 1Tim 5,19: Presbiter ellen ne fogadj el vádat, csak két vagy három tanú vallomása alapján. 1Tim 5,22: A kezedet elhamarkodva fel ne tedd senkire, hogy ne legyen részed idegen bűnökben. Őrizd meg magadat tisztán.
Gondolatok: Az egyházi rendet két részre oszthatjuk: a szentségi karaktert adó nagyobb rendekre, és az egyházi szokások alapján létrejött kisebb rendekre, melyek a tényleges papsághoz vezető út lépcsőfokai. Valódi értelemben papnak csak az áldozópapot és a püspököt tekintjük, mert ők rendelkeznek áldozatbemutató hatalommal. A kisebb fokozatok nem krisztusi alapításúak, hanem igények szerint létrejött szolgálatok; csupán szentelmények. Számuk és elnevezésük koronként és rítusonként változó. Az egyetlen rend három fokozatú, de nem tekintjük három külön szentségnek. A papság és a szerpapság ui. a püspökségből származik. A püspök bírja a papi hatalom teljességét és a főpapságot; ő az apostolok teljes jogú utóda. Szerepe kikerülhetetlen, nélküle nem lennének sem papok, sem szentségek. Ő ad át bizonyos hatalmat és jogosítványokat azoknak, akiket munkatársul és helyetteseiül választ. A papoknak papi hatalmatad, a diakónusoknak pedig olyan feladatot, mely járulékosan elöljárói, de nem szorosan vett papi funkció. Az Ortodox Egyházban ezért a diakónus önállóan liturgikus szolgálatot nem végez. A püspökök sorát az apostolok indították el, és e sorozat töretlen. Ezt nevezzük apostoli folytonosságnak, s ezért hívjuk őket az apostolok utódainak. Az atyák is ismerik a három fokot. Antióchiai Szt. Ignác írja: „A diakónust úgy kell tisztelni, mint Krisztust, a püspököt, mint az Atya képmását, a papságot pedig, mint Isten szenátusát, az apostolok kollégiumát” (Tral. 3).