102. MIT CSINÁLNAK AZ ANGYALOK?

Válasz: Az angyalok szüntelenül látják és dicsőítik Istent, ill. az üdvösség tervét szolgálják.

Hivatkozás: Iz 6,1: Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Iz 6,6: Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Jel 4,8: A négy élőlény mindegyikének hat-hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel. Éjjel-nappal pihenés nélkül azt mondták: »Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt és aki van és aki eljövendő!« Jel 8,4: A jó illatszerek füstje fölszállt a szentek imádságából, az angyal kezéből Isten előtt. Mt 4,11: Akkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek hozzá és szolgáltak neki. Tób 3,16: Ugyanabban az időben mindkettőjük imádsága meghallgatást nyert a fölséges Isten színe előtt, Tób 12,17: De ő így szólt hozzájuk: »Ne féljetek! Békesség nektek! Istent áldjátok örökké. Lk 1,19: Az angyal ezt felelte neki: »Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy szóljak hozzád, és ezt az örömhírt meghozzam neked.

Gondolatok: Az angyalok a legteljesebben viszik végbe Isten tudatos dicsőítését. Elsődleges feladatuk ez. Az angyalok Isten trónállói. Az angyalok másodlagos feladata (az emberek üdvösségének munkálása és a velük való kapcsolattartás) az elsődlegesből fakad; céljuk ui. mind teljesebben bekapcsolni az emberiséget az Isten dicsőségén való munkálkodásba. (ἄγγελος= küldött.) Az angyalok ehhez kapják roppant hatalmukat. Amely angyalok ezt visszautasították, hatalmuk és mivoltuk megtartása mellett elvesztették Isten dicsőségének boldogító látását, és a pokolba kerültek, ahol örökké osztályrészük a gyűlölet és a gyötrelem szemlélése (visiomiserifica).

101. HONNAN TUDUNK AZ ANGYALOKRÓL?

Válasz: Az angyalokról a kinyilatkoztatásból tudunk.

Hivatkozás: Mt 26,53: Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, hogy azonnal küldjön nekem több, mint tíz légió angyalt? Lk 11,24: Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár, és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: ‘Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem’.

Gondolatok: Dialógus Szt. Gergely írja: „Hogy vannak angyalok, a Szentírás majd minden lapja tanúsítja” (in Ev. Hom 34,9). „Kerubok őrzik az elveszett paradicsomot (Ter 3,34); pátriárkák életébe beleszövődik Isten angyala; megjelenik Ábrahámnak, Hágárnak a pusztában, Elizernek idegenben; s Jákób a mennyei lajtorján föl- és alászálló angyalok seregeit látja (Ter 18; 19; 22; 28). Angyalok szerepelnek az Egyiptomból való menekülésben (Kiv 23,20; Szám 20,18); magán-életi eseményekben, mint azt Tóbiás története mutatja. Az Üdvözítő életét kísérik fogantatásától a sírig, és ott virrasztanak a születő Egyház bölcsőjénél (Apcsel 10,3; 12,7; 27,23). Az Üdvözítő tanításában sűrűn említi őket (Mt 18,10; 22,30; 26,53; Mk 12,25; 13,32, Lk 16,22). Szt. János evangéliumában ritkábban esik szó róluk (Jn 1,51; 5,4; 12,29; 20,12), de annál többször a Jelenésekben; ritkábban Szt. Péternél (1Pét 1,12; 3,22), annál gyakrabban Szt. Pálnál (Gal 3,19; Ef 1,20; Fil 2,5; Kol 1,15; 1Tessz. 4,16; 2Tessz 1,7; 1Tim 3,16; Zsid 4)” (Schütz. Dogm. I. 47.§).