6. HÁNY RÉSZRE OSZTJUK A SZENTÍRÁST?

Válasz: A Szentírást két részre osztjuk: Ó – és Újszövetségre. 

Hivatkozások:

Kiv 24, 7-8: Aztán fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt mondták: »Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk!« Ő pedig fogta a vért, és meghintette vele a népet, és így szólt: »Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr megkötött veletek e szavak alapján!«

Jer 31,31-32: Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor megfogtam kezüket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéről; azt a szövetségemet ők bontották fel, pedig én voltam az Uruk – mondja az Úr.

1Kor 11,25.: A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!«

Gondolatok:

Nagyjából három – négyezer évvel ezelőtt kezdték leírni az emberek Isten kinyilatkoztatását könyvek formájában. Ezek összességét nevezzük Bibliának vagy más néven Szentírásnak. 
Az első része, az Ószövetség 45 könyvből áll, melyek egy része történeti könyv. Azt írják le, hogy a teremtéstől kezdve, hogyan romlott meg a bűn miatt az Isten és az ember közötti kapcsolat és hogyan készült a választott nép a kapcsolatot megújító Megváltó eljövetelére. A többi könyvben tanításokat és prófétai jövendöléseket találhatunk, melyek összefoglalják az Istennek tetsző erkölcsi élet szabályait, illetve a Megváltóról szóló jövendöléseket. 
A második része, az Újszövetség 27 könyvből áll. Ezek közül a négy evangélium Jézus Krisztus életét és tanítását, valamint a megváltás történetét mutatja be. Ha úgy tetszik ötödik könyvként, mely szintén történeti leírás, az Apostolok Cselekedeteiből az első keresztények életét ismerjük meg.
Tanító könyvekként 21 apostoli levél található benne. Végezetül része még a János evangelista által írt prófétai könyv, a Jelenések Könyve, melyben az egyház jövendő sorsáról és a végső időről olvashatunk. 
Tags: No tags

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *