Kedves testvérek!
A mai ünnep elnevezései: Istenszülő elhunyta, Mária elszenderedése egy hittar-talmat jelölnek, miszerint Szűz Máriát földi élete végén Krisztus testestül-lelkestül a mennybe emelte: így lelke halála után Isten boldogító látására emelkedett, teste pedig nem indult oszlásnak, hanem rögtön megdicsőült állapotba jutott.
Ez egy nagyon ősi tan. Az ortodoxok és a katolikusok is, de a már másfél évezrede elszakadt örmények is vallják (sőt Szíriában 380 óta ünneplik), ez pedig azt jelenti, hogy már jóval a nagy szakadás előtt is hirdette az Egyház. Az ünnep a keresztény-ség legkülönbözőbb területein megtalálható. A legkülönbözőbb korokban élt szentek, dogmatikus és liturgikus szövegek tanúskodnak keleten és nyugaton egyaránt.
A tanításnak bibliai háttere nincs; az Egyház hagyománya alapozza meg; de összeegyeztethetetlen lenne az Egyház küldetésével és Krisztus ígéretével, ha századokon keresztül ünnepelne egy eseményt, amely a valóságban nem történt meg. Tény, hogy a keresztény tradíció – az apostolokéval ellentétben – mit sem tud Szűz Mária holttestéről vagy sírjának hollétéről, és soha testi ereklyéit nem emlegette. Ennek pedig nincs más kielégítő magyarázata, mint az, hogy sírja és holtteste nem volt.
A mai evangélium főszereplői ennek ellenére egy testvérpár: Márta és Mária, akik a keresztény lelki irodalomban a tevékeny, dolgos és az Istenben elmerülő, Krisztusra figyelő, imádságos élet jelképeivé váltak. Mártáéra, aki sürög-forog Jézus körül, illetve Máriáéra, aki issza Krisztus szavait, anélkül, hogy valami kézzelfoghatót tenne.
Ennek a párhuzamnak nyilvánvaló oka, hogy ezt a két irányt az Istenszülő magában tökéletesen egyesítette: gondosan ellátta a Jézus körüli teendőket, úgy annak gyermek- mint felnőtt korában; és nem szűnt meg közben egy percig sem levenni a lelki szemeit a Fiáról, vagyis már ebben az életben is szüntelenül Istent szemlélte.
De vegyük fontolóra Jézus szavait: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges.” Testvérek! Mi az az egy szükséges? A Jézussal való élő(!) kapcsolat. Nem pusztán a templomba járás, imák elmondása, egy erkölcsi rendhez való igazodás; természetesen ezek mind hozzátartoznak, de ezeken túl és ezek felett: hódolatteljes, abszolút önátadás Istennek, vagyis a szó legigazabb értelmében vett áhítat. Ez az az egy szükséges a sok szükséges között, ami életünk nyomorúságos évei alatt maradandó célt és örömet képes biztosítani az emberi életnek. Enélkül az életünk minden élvezet ellenére is savanyú, nyomasztó és üres marad.
Tudom, könnyű ezt mondani, de hogyan lehet megélni? Figyeljük meg, mit mond Jézus: „Mária a jobbik részt választotta.” Nem azt mondja, hogy a „jót” választotta a rosszal szemben, hanem hogy a „jobbikat.” Nem rossz tehát, ha dolgozunk, de még jobb, ha közben imádkozunk. Ehhez igen kiváló eszköz: a Jézus-ima. Mun-kánk közben mondogassuk: „Uram, Jézus Krisztus, irgalmazz nekem.” Mondjuk sokszor és figyelmesen. Milyen egyszerű ez, és mégis milyen nehéz napi gyakorlattá tenni!
Válasszuk hát a jobbik részt, hogy az Ítéletet után Krisztus jobbján ülhessünk, az Istenszülő társaságában, abban az életben, melyet már nem vehet el tőlünk senki, soha.