Válasz: A kinyilatkoztatás Isten üzenete az embereknek.
Hivatkozás: Zsid 1,1-2: Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette.
Gondolatok:
Minden alkotás sokat mesél annak az alkotójáról is. A világot szemlélve fontos felismerésekre juthatunk. Rendje és rendezettsége utal annak alkotottságára és így alkotójára is. A tapasztalható dolgokon keresztül a természet összefüggéseit vizsgálva következtetéseket vonhatunk le annak létrehozójáról is. Isten szükségszerű létéből pedig józan ésszel az Isten nagyon sok tulajdonságára is ráismerünk. Mondhatjuk azt is, hogy a teremtett világ által Isten követett módon mindenkinek kinyilatkoztatta magát. Jézus példázataival maga is utal erre. Isten azonban nem hagyott minket egyedül saját megismerésünkre hagyatkozni, hanem közvetlen kinyilatkoztatást is adott az embereknek.
Bemutatkozott az emberiségnek és megismertette velünk az Isten és az ember kapcsolatát. Elmondta, hogyan kell élnünk, és megmutatta az emberiség eljövendő sorsát. Az ember a különböző korokban az ahhoz illő formában kapta a kinyilatkoztatást. Kezdetben közvetlenül, később emberek, próféták által szólott az Úr hozzánk. Amikor pedig eljött az ideje, Isten maga vette fel az emberi természetet, hogy közvetlen kinyilatkoztatást adjon mindenkinek Jézus Krisztusban. A kinyilatkoztatás az apostolok tanításával lezárult. Új, mindenkire vonatkozó, mindenki által elfogadandó kinyilatkoztatást Krisztus második eljöveteléig már nem kapunk. Az egyház feladata, hogy a már rá bízott igazságokat híven megőrizze és minden kor és nemzet tagjaival megismertesse. A kapott tanításon nem változtathat semmilyen kor, vagy ideológia kedvéért. Az egyház tehát a kinyilatkoztatás őre és továbbadója.