Kedves testvérek!
A dúsgazdag és Lázár… Mit akar tanítani ez a példázat? Talán azt, hogy minden gazdag elkárhozik és minden hajléktalan üdvözül? Hogy a paradicsomba vezető egyetlen út a nyomor? Egy vallásos kommunista kiáltvány lenne, amely az elnyomó és elnyomott társadalmi osztályok küzdelmének veszteseit vigasztalja a túlvilág ígéretével? (…)
Vagy tán a pokolba vezető útra mutat rá, ahová az önzés vezet? Lám a gazdag még a pokolból is ugráltatná Lázárt, akinek életében se bért se alamizsnát nem adott. Most viszont követelőzik: „Hozz vizet, vidd hírül; hűtsd le ezt, mondd meg azt!” Ez a tanítás? (…) Igen, ez is benne van…
De a lényeg, hogy ebben a történetben dobog az Evangélium szíve. Hogy van pokol. (…) Nem tévesztettem el. Ezt akartam mondani. Mert mi az evangélium, az örömhír? Hogy Krisztus megvált bennünket. De mitől is? (…) Jézus nem azért jött el közénk, hogy egy „kicsit” jobb legyen… Hanem azért, hogy megmentsen az örök büntetéstől.
És itt álljunk meg egy pillanatra! Sokszor halljuk az Ószövetségben, hogy Isten büntet. Ezzel szembe állítva sokan azt mondják, hogy az Újszövetség Istene csak szeret (mintha két Isten lenne). Többször hallottam már szószékről: „Isten nem büntet.” De tisztelettel kérdem, amiben a dúsgazdag részesült, az micsoda? Jutalom? Szt. Pál apostol így ír: „Isten haragja eléri az égből az emberek minden istentelenségét és gonoszságát.” Máshol: „Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni.”
Testvérek! Aki tagadja a büntetés reális lehetőségét, burkoltan tagadja a poklot is, ami pedig örök büntetés. Korunk kísértése, hogy szelektíve olvassuk az Újszövetséget. Összeszedjük belőle a pozitív üzeneteket, és abból kiindulva, hogy az evangélium örömhír, katalógust csinálunk abból, ami örömről, boldogságról, szeretetről szól, de hallatlanra vesszük, ami figyelmeztet. És csapdába kerülünk. Még papok is mondják, hogy „nem szabad ijesztgetni a híveket a pokollal.” Hát tényleg nem, mert az nem arra való… De annyira hallgatunk róla, mintha a másik lehetőség nem is létezne. Pedig hozzátartozik az Evangéliumhoz az örök elvetettség lehetősége. Jézus ugyan megmenthet tőle, de nem automatikusan, mondhatni a keresztséggel járó alanyi jogon, hanem vele együttműködve ajánlja fel az emberiségnek a megmenekülést.
A Szentírás, testvérek, nem arról szól, hogy mi van odaát, hogy kielégítse a kíváncsiságunkat. Arról szól, hogy hogyan juthatok el oda: „Tedd ezt és élni fogsz!” Mondja Jézus. És ezzel van összefüggésben a pokol rettenetességéről szóló üzenet is. Mikor látod, hogy egy gyerek valami őrületesen veszélyes helyen jár (pl. megsebezheti egy gép, vagy leeshet valahonnan), és nem tudsz hirtelen odamenni, akkor csak azt kiáltod: „Azonnal gyere el onnan!”
És számoljunk le a helyes hitet akadályozó naiv képzetekkel. A menny és pokol nem egymás ellentétei abban az értelemben, hogy Isten berendezett egy gyönyörűséges Paradicsomot a barátainak, de ugyanilyen isteni fantáziával kiépített egy kínzókamrát is. És itt van egy kis igazuk azoknak, akik szerint Isten nem büntet, mondom magamnak látszólag ellentmondva. Ui. Isten csak mennyországot teremtett. A mennyország az Istennel való élet.
A poklot (a nem vele való életet) nem Ő teremtette: az emberi visszautasításból jön létre. Ennek következménye lesz annak átélése (ami e világban lehetetlen, mert itt még minden tartogat valamit Istenből) hogy „örökké élek, de minek?” A fizikai gyötrelem (vagyis a „pokol lángja”) ennek csak szükségszerű következménye lesz, nem az isteni bosszú kielégülése.
A pokol tehát az emberből nyílik meg, mint a szeretet végső elutasítása. Ilyen értelemben a pokol is a szeretet műve. Ezt értette meg zseniálisan Dante, aki megszemélyesítve a poklot, ezt álmodta bejáratára: „Isten Hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság. Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel, csupán örökkel; s én örökkön állok. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”