Válasz: Krisztus hierarchikus és autonóm Egyházat alapított.
Hivatkozás: Lk 10,16: Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.« Mt 16,20: Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Krisztus. Mt 18,18: Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. 2Kor 13,10: Azért írom mindezt távollétemben, hogy ha jelen leszek, ne járjak el keményen azzal a hatalommal, melyet az Úr nekem építésre adott, és nem rombolásra.
Gondolatok: Az Egyház belső rendjét maga az Úr határozta meg. Egyformán tagja minden keresztény, de jog- és hatáskörük nem azonos. Az Egyházban tehát alá- és fölérendeltség van, mely alapjait tekintve a kezdetektől adott. Az Egyház lelki hatalma tehát isteni rendelés. Az egyes helyi egyházak élén a püspök áll (Szt.Cyprián: „Ahol a püspök, ott az Egyház.”), alatta az áldozó- és szerpapsag, továbbá a kisebb rendek tagozódnak. Ők a klerikusok. Vezetésükre vannak bízva hívő nép. (Laosz –vö. laikus.) Állandó és lényeges karaktere ez az Egyháznak; s mivel az Egyház kormányzati hatalmát nem a nép adja, az Egyház nem demokratikus, hanem hierarchikus. „Isten hatalma ragyog az Egyház kormányzó hatalmában, Igéje szól a tanító Egyházban, a Lélek kegyelme árad és éltet papi tevékenységében. Az Egyház hierarchiája az ég hierarchiájának képe és másolata.” (Aeropagita Szt. Dénes). – Az Egyház autonómitása azt jelenti, hogy fönnállásában és tevékenységében más társaságoktól (pl. államtól) elvben független. Minden túlzó gyámkodási kísérlet vele szemben, visszaélés az isteni rendeléssel szemben.