Válasz: Jézus Krisztus csak egy Egyházat alapított, amely az egyetemes Ortodox Egyház.
Hivatkozás: Jn 10,16: Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz, és egy pásztor. Jn 21,15: Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: »Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?« Ő azt felelte: »Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!« Erre azt mondta neki: »Legeltesd bárányaimat!«
Gondolatok: Jézus az Egyházat az apostolokra építette. Az egy Egyház maga az Ortodox Egyház (II. VZS: LG I.13). Csak benne található meg ui. az üdvösség minden eszköze és a jézusi tanítás minden eleme. Az ökumenizmus célja az ortodox hit olyan bemutatása, mely más felekezetek számára is érthető, de rosszul értelmezve szinkretizmus, mely a hit legkisebb közös nevezőre hozásával rövidíti meg a krisztusi tant. Szoros értelemben így nem is beszélhetünk egyházakról. Használjuk a többes számú alakot, ha helyi egyházakat jelölünk vele. Érvényes szentségei miatt a különvált ókeleti és római közösségeket is egyháznak nevezzük. Ám a többi felekezetet csak rögzült nyelvi fordulatként mondjuk egyháznak. – A szakadár elfogadja a hitvallást, de megtagadja a közösséget az Egyházzal. Antióchiai Szt. Ignác szerint: „Aki szakadárságot követ, nem nyerheti el Isten országa örökségét” (Philad. 3.2.3).