77. MIT TANÍT SZŰZ MÁRIÁRÓL AZ EGYHÁZ?

Válasz: A Szent Szűzhöz három hittétel kapcsolódik: Mária Isten Anyja; bűnt soha nem követett el; örökszűz, vagyis mindig szűz volt és mindig szűz maradt; földi élete végén Jézus Krisztus lelkileg is, testileg is a mennyei dicsőségbe emelte.

Gondolatok: Szt. Iréneusz óta mind erősebb lett Mária súlya a kereszténységben, mert „Szűz Mária az összes eretnekség cáfolata,” hiszen a Máriáról szóló tanok mindig a Krisztusról szóló igazság világosabb kifejtését segítik elő. Ezért a tévtanítások ösztönös következetességgel kezdik ki valamelyik tételt: „Amikor a történelem folyamán a gonosz lelkek és a hamis próféták erősebbek és merészebbek lettek, s utat találtak magába a Testbe is, az Egyház nem találhatott hatékonyabb eszközt ezek kiűzésére, mint az Istenszülő kifejezés alkalmazását. Mikor ezek a szellemek a keresztény hit megsemmisítésére támadást indítottak, nem találtak biztosabb módszert tervükhöz, mint Mária kiváltságainak becsmérlését. Tudták ui., ha sikerül a világot rávenni, hogy az Anyát megvessék, hamarosan a Fiú megvetése is bekövetkezik. Az Egyház és a Sátán ebben egyet vall: Az Anya és a Fiú összetartozik. A tapasztalat bizonyítja: akik Máriát tisztelik, tisztelik Fiát is. Míg akik kezdik elhagyni a Fiú imádását, eleinte az Anyán csúfolódnak” (Newm. Diff II. 73).

Tags: No tags

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *