Válasz: Isten azért büntet kárhozattal, mert igazságos
Hivatkozás: Jel 18,5: mert bűnei az égig hatoltak, és Isten megemlékezett gonoszságairól. Róm 1,18: Isten haragja megnyilvánul az égből azoknak az embereknek minden gonoszsága és igazságtalansága ellen, akik igazságtalansággal elfojtják az isteni igazságot. 2Tim 2,12: ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, 2Tessz 1,7: és nyugalommal velünk együtt nektek, a szorongatottaknak, amikor az Úr Jézus megjelenik az égből hatalmának angyalaival,
Iz 26,10: Ha kegyelmet kap is az istentelen,
nem tanul igazságot;
az igazság földjén gonoszul cselekszik,
és nem látja az Úr fenségét.
Gondolatok: Isten szuverén fölsége követeli, hogy törvényei feltétlenül érvényesüljenek. Isten nem leli örömét a kárhozottak kínjában, csak megengedi, miként a bűnt. Nem bosszúvágy vezeti; hanem hogy legyen az erkölcsi rendnek megfelelő szankciója. A kárhozat megtorló jellegű; „célja az igazság, a szeretet és egyéb értékek abszolút jellegének biztosítása. Aki ezeket végleg visszautasítja, annak sorsa felkiáltójel: ezek az értékek nem relativizálhatók” (Schütz). A szentatyák álláspontja egységes a pokol örök fennállását illetően. Az atyák, Iréneusz, Római Kelemen, Szt. Gergely és Ágoston élesen bírálták az ún. „irgalmasokat”, akik szerint a kárhozat sem örök. „Itt akkor él a jóság, hogyha meghal; jajgatni az ellen, mit Isten intéz, lehet-e nagyobb bűn és bűnösebb jaj?” (Dante)