Válasz: Az utolsó ítéletet követően elmúlik a jelen világ. Ez az elmúlás azonban nem teljes megsemmisülés, hanem beteljesülés, ill. megújhodás lesz.
Hivatkozás: Joel 2,3: Színe előtt tűz emészt,
és utána láng perzsel.
Mint a gyönyörűség kertje,
olyan a föld előtte,
és kietlen pusztaság utána;
senki sem menekülhet meg előle.
Iz 65,17: Mert íme, én új eget és új földet teremtek;
az elsőkre nem emlékeznek,
nem is jutnak eszébe senkinek.
Iz 66,22: Mert ahogyan az új ég és az új föld,
amelyet én alkotok,
fennmarad színem előtt, – mondja az Úr –,
úgy marad fenn a ti ivadékotok és nevetek.
2Pét 3,10: Az Úr napja úgy jön majd el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, ugyanígy a föld is, és annak minden műve, mely rajta található.
Róm 8,19: Mert a teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak.
Jel 21,1: Mert a teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak.
Gondolatok: Az II. Konstantinápolyi Zsinat elítélte a tévedést, mely szerint a végítéletet követően semmi anyagi nem fog maradni, csak szellemi valóságok (DH 431). Az ember még a természetfölötti hivatásában is szorosan bele van és bele lesz kapcsolva a természeti, anyagi világba.
Az ezer évig fennálló földi messiási ország nézete (millenarizmus, kiliazmus) a Jelenések könyve üzenetének és szimbolikájának félreértéséből, illetve műfajának fel nem ismeréséből fakad. Lényege, hogy Jézus Krisztus második eljövetele után 1000 éves földi birodalmat alapít, ahol földi boldogságot biztosít választottainak. Eztán a Sátán rövid időre (3 és fél napra) visszakapja a hatalmát, melyet megtör az Utolsó Ítélet, s csak ekkor jön el Isten végleges uralma. A kiliazmus oly erősen átitatta a keresztény lelki perifériát, hogy az ókori egyházi íróktól (pl. Tertullián), sőt némely egyházatyáktól kezdve (pl. Szt. Iréneusz) középkori mozgalmakon át máig kísért egyes rajongók körében. Alapja a jelen világ kategóriáinak túlbecsülése, a túlvilág gyakorlati alábecsülése és korlátolt írásértelmezés. Lélektani gyökerét helyesen tárja fel Euzébiusz, mikor egy neves kiliasztáról ír: „Amilyen vágyaktól fűlt ő maga, mint afféle érzéki ember, olyanokban álmodta bele az Isten országát” (H.E. 28,29). Az egyházatyák többségénél igen erős az ellenállás. A keleti és az alexandriai egyház még a Jelenések könyve apostoli eredetét is sokáig kétségbe vonta, épp félreérthetősége miatt. (A keleti ortodox egyház nyilvános liturgián máig nem olvassa fel.) Szt. Jeromos és Szt. Ágoston szintén e harc szolgálatában álltak. A kiliazmusnak a látszat dacára nincs szentírási háttere. Hallatlanra veszi, hogy a jövendölések az üdvtörténet különböző mozzanatainak természetfeletti összefüggéseit tárják fel, és nem akarnak elővételezett történelmet tanítani. Az Egyház értelmezése egyezik Ágoston magyarázatával (De Civ. Dei XX.7), aki szerint az ezeréves ország Krisztus Egyházának elterjedése a földön, és az Egyház szentjeinek megdicsőülése az égben. A Sátán épp az Egyház történelmi diadaláért van megkötözve, egészen az utolsó időkig.