Válasz: Aki Isten akaratát cselekszi, nincs miért tartania az utolsó naptól; de aki bűneiben megátalkodva él és hal, annak félelme teljesen indokolt.
Gondolatok: Az első keresztények várták az Úr eljövetelét, és nem annyira az eljövetellel járó ítélet borzalmai, mintsem az Úrral való találkozás öröme felől közelítették meg a végítéletet. A későbbi korokat mélyen átjárta a bűnösség tudata és az ítélet rettentő volta, ezért a félelem került előtérbe. És mindkét megközelítésnek van alapja. Az Úr második eljövetele boldogító ezért azt várni kell. Ám a jelen világ teljes pusztulásával járó ítélet, melynek rettenetessége felülmúlja az emberi képzeletet, valóban elegendő ok arra, hogy bizonyos borzongással várjuk a napot. E világ végét a természettudomány is prognosztizálja, vagyis azt, hogy a jelen világállapot valamikor gyökeresen meg fog változni, és a Föld éppúgy, mint a Nap, a halálnak megy elébe (entrópia tan). De a természettudományos gondolkodás azt sem zárja ki, hogy a világ erőszakos halállal pusztul el: beleütközhet egy üstökösbe, vagy egy kozmikus porfelhőbe, ill. atomháború törhet ki, melynek jellege hasonlít az utolsó ítélet legtöbb szentírási leírásához. (2Pt 3,10; Mk 13,25) „Ami körül itt a tudományos elmélés csak tapogatózik és halvány sejtéseket sző, azt biztonságra emeli a kinyilatkoztatás: Elmúlik ez a világ és az ő alakja” (Schütz. Dogm. 122. § 4).