Válasz: A bérmálás szentség, melyben a Szent Lelket, az erőt és a küldetést kapjuk, hogy Krisztustanúi legyünk a világban.
Hivatkozás: Apcsel 8,18: Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel megadják a Szentlelket, pénzt kínált nekik, Apcsel 8,21: Sem részed nincs ebben, sem jussod nincs hozzá, mert a szíved nem igaz Isten előtt. Apcsel 19,5: Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Jn 13,10: Jézus azt felelte: »Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.« Jn 15,15: Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Jn 16,7: De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Lk 24,49: Én majd elküldöm nektek azt, amit Atyám ígért. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból.« Zsid 6,1: gy tehát, mellőzve Krisztus tanításának elemeit, a tökéletesebb dolgokra térünk át, s nem rakjuk le újra az alapot a holt cselekedetekből való megtérésről és az Istenben való hitről,
Gondolatok: A bérmálás a természetfeletti növekedés szentsége, mely eltörölhetetlen pecsétet nyom a lélekbe, betetőzi a keresztség kegyelmeit, és közli a Szent Lelket a hit eredményes megvallására. A bérmálást a keresztséggel együtt adják fel, mint a keresztény beavatás teljességét, de a két szentség ünneplése számos ok miatt a nyugaton különvált, míg keleten megmaradtak az ősi gyakorlatnál. Mindkét érvényes, noha a különválasztás csekély előnnyel jár. A bérmálás szentségét Krisztus rendelte. Ennek csak a tényét ismerteti a Szentírás, de sem az idejét, sem a módját nem tudjuk. Ám akármikor is rendelte a szentséget, az biztos, hogy pünkösdkor tette a Szent Lelket közölhetővé. A legrégibb hagyományréteg (Didaché, Szt. Jusztinusz) nem említi a szentséget, s ennek oka, hogy az első keresztény századokban is együtt ünnepelték a keresztséggel. Hamar megjelennek azonban az utalások Iréneusztól, Origenésztől és Alexandriai Szt. Kelementől, akik szerint Szt. János apostol nem csak megkeresztelt egy férfit, hanem az Úr pecsétjével is ellátta (Iren. I. 31,3; IV,38; Clem. Quisdiv. 42). Szól róla Tertullián: „Miután kiléptünk a fürdőből, szent kenettel megkenetünk. Aztán kézföltevést kapunk, mely szólítja és hívja a Szent Lelket” (Bapt. 7). Kornél pápa szemrehányással illeti azt, aki elhagyja az Egyháznak ez ősi szokását (Ap. Eus. H.E. VI. 43). Szt. Ciprián írja: „Akik meg vannak keresztelve, az egyházi elöljáró elé kerülnek, és a mi imádságunk és kézföltevésünk által kapják a Szent Lelket, és az Úr pecsétjével betetőzésben részesülnek” (Epist. 73, 9). Jeruzsálemi Szt. Cirill tárgyalja a szentséget (Cat. myst. 3), Jeromos pedig tanúskodik, hogy a püspökök körutakat szoktak tenni a bérmálást kiszolgáltatandó (Adv. Lucif.). Ágoston a keresztséggel egy kategóriába sorolandó szentségnek nevezi: „A myró szentsége a látható jelek sorában szent, mint a keresztség” (Trin. XV. 26,46).