Válasz: Keresztelni úgy kell, hogy a keresztelendőt háromszor a víz alá merítjük (szükség esetén a fejet háromszor leöntjük), és közben ezt mondjuk: „Kereszteltetik Isten szolgája N. az Atyának és a Fiúnak és a Szent Léleknek Nevében. Ámin.”
Hivatkozás: Mt 28,19: Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, Csel 2,41: Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk. Csel 8,38: Azután megállította a kocsit. Mindketten lementek a vízbe, Fülöp és az udvari tiszt, és megkeresztelte őt. Zsid 10,2: Nemde felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az imádók egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk? Mk 1,9: Történt azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte őt a Jordánban.
Gondolatok: Amikor halálveszélyben meg kell keresztelni valakit, így kell eljárni. Az anyag tekintetében az a lényeg, hogy természetes, tiszta víz legyen, mégpedig folyékony állapotban. Tilos és érvénytelen a borral, olajjal, tejjel vagy bármi mással végzett keresztség. A keresztvíz készítése ősi szokás, de ez az érvényességnek nem feltétele. A víz alkalmazásának több módja van: 1. Alámerítés: A keresztség legősibb formája, mely soha és sehol nem tilos, még ha a latinok praktikus okokból nem nagyon használják. Még Aquinói Tamás is ezt tartotta az érvényesség szempontjából legbiztosabbnak (STh. III. 66,7). Eredetileg folyóban, vagyis élő vízben végezték. E tekintetben a legősibb emlék a Didaké: „Merüljetek meg élő vízben. Ha nincs élővíz, akkor más vízben; ha nem lehet hidegben, akkor melegben. Ha egyikből sincs elég, önts a fejre háromszor vizet az Atya és a Fiú és a Szent Lélek nevében” (Did. 7,2). 2. Leöntés: Szintén apostoli hagyomány, és a lélek megtisztulását jelképezi. A Didaché parancsolja, az Egyház pedig az érvényességhez előírja, hogy a víznek folynia kell a bőrön, vagyis lemosásszerűnek kell lennie. Némelyek érvénytelennek tartják a leöntéses keresztséget. Pünkösd után a 3000 ember megkeresztelése (Apcsel 2,41), a börtönőr megkeresztelése a börtönben (Apcsel 16,33) aligha történhetett bemerítés által. A betegek és öregek kereszteléséhez is mindig a leöntést használták. Bizonytalan azonban az érvényesség, ha szükség nélkül mellőzik az alámerítést. Ezért szólt róla némely egyházatya oly lekicsinylően, (pl. Nüsszai Szt. Gergely) de nem tudni, hogy az érvényesség miatt, vagy inkább a lelkület miatt, amely a halálos ágyig halogatta a keresztséget, hogy a keresztény élet fegyelme alól minél tovább kibújjon.