Válasz: Minden keresztény szentáldozáshoz járulhat, aki a kegyelem állapotában van, igaz hitet vall az Eucharisztiáról és a megfelelő előkészületeket (böjt, ima) megtette.
Hivatkozás: 1Kor 11,27: Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Jn 6,53: Jézus azt felelte nekik: »Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek.
Gondolatok: A szentáldozás egyetlen kritériuma a kegyelmi állapot. Áldozás előtt böjtöt is kell tartani, azaz bizonyos ideig tartózkodni kell az étkezéstől. A szentségi böjt nem lényege az áldozásnak, de az Egyház előírja, hogy ezzel a Szentség iránti tiszteletet fenntartsa, és az Eucharisztia és a közönséges kenyér közötti különbség tudatát ébren tartsa. A Didaché szerint csak megkereszteltek vehetik magukhoz a Szentséget, ha bevallják bűneiket (Did 9,5). Szt. Jusztinusz szerint csak keresztények áldozhatnak, azok közül is, akik az Úr törvénye szerint élnek (Iustin. I. 66). A szentségi böjtről, mely koronként változik, már Szt. Ciprián és Tertullián is tud (Epist. 54. 6,8; Ux. II.5). Az Egyházon belül koronként más volt az áldozás gyakorisága. Mindkét gyakorlattal lehet jól is és rosszul is élni. A régi mondás szerint: „a szentáldozásból a sok sem sok, és a kevés sem kevés,” de a híres lelki vezetők inkább a gyakori áldozás felé hajlanak. Aranyszájú Szt. János napi áldozást ajánl, de csak tiszta lelkiismerettel (Epist. 54,2; inHeb. 14,7). Mindenesetre évente egyszer, mégpedig a húsvéti ünnepkörben mindenki köteles áldozni. Ezt ugyan isteni parancs nem rögzíti, de szükséges, mert a kegyelem leghatékonyabb eszköze. A kisgyermekek áldoztatását illetően sem képvisel Bizánc és Róma azonos álláspontot. Az Ortodox Egyház a kisgyermekeket, már rögtön a keresztelés után megáldoztatja, és később sem fosztja meg őket az Úr szentségeitől. Róma megköveteli az értelem használatát, legalább olyan szinten, hogy az áldozó különbséget tudjon tenni a színek és a szentség között.