97. MIT TESZ MOST ISTEN A VILÁGGAL?

Válasz: Isten a világot egészében és részeiben hatékonyan irányítja. Isten végtelen teremtői hatalommal tartja fenn a világot, és a látszat ellenére, isteni bölcsességgel mind az egyes ember, mind az egész emberiség örök céljának megfelelően kormányozza.

Hivatkozás: Zsid 1,3: s aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével –, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban. Jn 5,17: Jézus azt felelte nekik: »Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.« Apcsel 17,25: Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent.

Iz 46,10: Hirdetem kezdettől a végső dolgokat,
és régtől fogva azt, ami még nem történt meg.
Így szólok: »Tervem megvalósul,
és ami tetszik nekem, mindent megteszek.«

Gondolatok: Ha Isten nem tartaná fenn a világot, azonnal visszahullana az őskáoszba, az pedig a semmibe. Ugyanaz az erő tartja össze a világ elemeit, mely az első teremtéskor a semmiből előhívta, a másodteremtéskor pedig formába rendezte őket. Ez tehát része a teremtés művének. Ahogy az egyházatyák mondták: „Nem kisebb dolog fenntartani a világot, mint megteremteni.”

Tags: No tags

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *