Válasz: Az Eucharisztia Krisztus valóságos teste és vére a kenyér és a bor külseje alatt.
Hivatkozás: Jn 6,48: Én vagyok az élet kenyere. Mt 26,26: Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odaadta tanítványainak e szavakkal: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem.« Mk 14,22: Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: »Vegyétek, ez az én testem.« Lk 22,19: Aztán fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: »Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!« 1Kor 11,26: Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. 1 Kor 11,27: Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Gondolatok: Jézus megígérte, hogy testét és vérét adja ételül híveinek, és lehetetlen, hogy csak szimbolikusan értette ezt az ígéretet, hisz még tanítványai értetlensége láttán sem visszakozott (Jn 6,60); nem adott más magyarázatot szavaira sem akkor, sem később; sőt megerősítette apostolaiban az ígéret első értelmezését. Krisztus tehát jelen valóságosan van az Eucharisztiában. Ez a jelenlét meghatározott módon jön létre a Szent Liturgia alatt. Amikor a felszentelt pap kimondja az utolsó vacsora szavait követő Lélekhívást (epiklézis), létrejön a szent színek (bor, kenyér) átlényegülése. Ekkor az ortodox hit szerint (akárcsak az örmény vagy a római egyház hite szerint) a jelenbe idéződik az egyetlen keresztáldozat. Szemben a véres áldozattal ezt a megújított áldozatot vér nélküli áldozatnak nevezzük, de valójában itt is jelen van a vér, csak a bor színe alatt. Épp ebben áll az áldozat lényege. Mivel a pap külön változtatja át a kenyeret és a bort, a test és a vér különválása jelzi és eszközli a vérnek a testtől való különválását, kifolyását, vagyis a véráldozatot. Ezért mondja az ókeresztény Magnéziai Szt. Makáriosz: „Az Eucharisztia nem az ő testének és vérének a képe, mint azt sokan ostoba fővel csacsogják, hanem valósággal az ő teste és vére” (Ap. Pit. Spic. Sol.. I. 548). Ez a nagy titok számtalan vonatkozást tartalmaz, és ennek megfelelően sok elnevezése is van. Ezek már az egyházatyák idejében elterjedtek voltak, elég csak Aranyszájú Szt. János, Jeruzsálemi Szt. Cirill, Szt. Ambrus, Szt. Jusztinusz és Szt. Ignác vagy épp Ágoston és Jeromos írásait megnéznünk. Az atyák bőséges leírást adnak az Eucharisztia tanításáról is. A Hagyomány tehát vitán kívül tanítja a dogmát. (Th. III. 73-83).