Válasz: A keresztény erkölcs olyan írott és íratlan szabályok összessége, mely az egyéni és közösségi magatartást Isten törvényei és az evangélium normái szerint szabályozza.
Hivatkozás: Péld 12,5: Az igazak gondolatai a helyeset célozzák, a gonoszok terve pedig csalásra irányul. Péld 12,8: Okossága szerint dicsérik az embert, és megvetik azt, aki üres és esztelen. Mk 16,16: Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Mt 25,34: Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Jak 1,26: Ha pedig valaki vallásosnak tartja magát, de nem fékezi a nyelvét, hanem megcsalja saját szívét, annak hiábavaló a vallásossága.
Gondolatok: A vallási normarendszer közvetve vagy közvetlenül Istentől származik. A keresztény erkölcsnek elsődlegesen az Isten- és felebaráti szeretet adja meg a mértékét, és kevésbé a tételes parancsok. A kereszténység nem veti tehát el a tételes törvényt, de aláveti a szeretet követelményeinek. Ebben az értelemben mondta Ágoston, hogy „szeress, és tégy, amit csak akarsz!”. Nem szabadosságra buzdít, hanem azt mondja, hogy aki helyes szeretettel cselekszik, nem tud vétkezni, hisz bármit is tesz, a legfőbb törvény szerint jár el. Minden tett erkölcsi és természetfölötti értékét maga a tett, a körülmény és a szándék határozza meg. Egy cselekedet akkor jó erkölcsileg, ha jó a szándék, amivel tesszük. Az a mondás, hogy „a pokol is jó szándékkal van kikövezve” nem teljesen helyes. Pusztán annyiban igaz, hogy a jó alapállás önmagában nem garancia a helyes döntésre. Ez evilági keretek között igaz is, hisz a szándék láthatatlan. Isten szemszögéből azonban nem igaz. Ő érti egyedül az emberi szív titkait; ő látja át e titkok mélységeit, ezért ő megteheti, hogy a cselekedetek mozgatórugójaként értékelt szándékot vegye figyelembe, és kétségkívül meg is teszi.